| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
KampánymenedzserA kampánymenedzser e webhely tartalmáért felelős, és elmagyarázza a sajtó és a politikusok számára a szoftverszabadalmakban rejlő veszélyeket.Florian Müller, kampánymenedzser, a szoftveripar veteránja, aki 1985-ben kezdte pályafutását e területen. Kezdetben cikkeket írt számítástechnikai folyóiratok számára. 1986-ban, 16 éves korában, korának legfiatalabb, számítógéppel foglalkozó könyvek szerzője lett. 1989-es érettségi vizsgája idejére már 10 könyvet írt a Markt&Technik számára, amely akkoriban a vezető német könyvkiadó volt, és amelyet később a Viacom/Simon&Schuster and Pearson vásárolt fel. Szerzői pályájának köszönhetően Müller úr már fiatal korában megismerkedett a szerzői jogvédelem gyakorlati előnyeivel. 1987-től Müller úr részt vett amerikai szoftverek európai kiadásában és terjesztésében, mely számos piaci szegmenst érintett. Tevékenysége során az európai licencbérlőket vagy az amerikai licencbérbeadókat támogatta. Munkája lefedte a termékek teljes életgörbéjét, kezdve a termékkutatástól a kiadási funkciókkal (fordítással, kapcsolatszervezéssel, marketinggel, értékesítéssel) kapcsolatos egyezségre irányuló tárgyalásokig. A vele kapcsolatos szoftverek nagy hányada elérte az értékesítési statisztikák legjobb helyeit. A Math Blaster II című program elnyerte a Németország legkedveltebb oktatási szoftvere címet az egyik legfőbb folyóirat (CHIP) olvasóinak köszönhetően, és a Warcraft II című játék egyedül Németországban több mint 300 ezer példányban kelt el, 7 hétig megtartva a Media Control értékesítési toplista első helyét. Ezenfelül Müller úr számos nagyvállalat stratégiai tanácsadója, konferenciák előadója és moderátora, valamint az Európai Szoftverkiadók Egyesületének elnökségi tagja is volt. Számos előadást tartott az Egyesült Államokban és Európában a szoftver- és a multimédia iparral kapcsolatban, többek között az Egyesült Államok legnagyobb számítástechnikai kiállításán, a Las Vegasban megrendezett COMDEX/Fall nemzetközi fórumon. A cégek között, amelyeket stratégiai tanácsokkal látott el, olyan vállalatok szerepeltek, mint Németország legnagyobb tankönyvkiadója, Európa egyik vezető médiavállalkozása, de volt köztük kettő kockázatitőke-társaság is, valamint a Telefónica vállalat kutatással és fejlesztéssel foglalkozó részlege is. Müller úr az Andersen Consulting/Accenture három partnerénél is tevékenykedett, mint a „tanácsadók tanácsadója”. 1996-ban Müller úr egy on-line játékkal és közösségekkel foglalkozó céget alapított, amelyet egészen 2000-ig saját maga irányított, amikor is eladta az Európa egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatának. A „Rival Network” online játékszolgáltatás a legfőbb partnerekkel való együttműködésen keresztül (mely partnerek nyilvánosan értékesített cégek voltak) elérhető volt németül, spanyolul és olaszul is. A szolgáltatás a PC Professionell újság szakmai elismerését is elnyerte, mely újság a híres amerikai PC Magazine német változata. 2001-ben Müller úr Európa legnagyobb nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó vállalatának, a MySQL vezérigazgatójának tanácsadója lett. A cég zászlóshajó-terméke a MySQL, a világ legkedveltebb nyílt forráskódú adatbázisa, több mint 5 millió telepített példánnyal. A világ legnagyobb szervezetei közül sokan használják a MySQL-t, mint például a Yahoo!, a Sabre Holdings, a Cox Communications, az Associated Press és a NASA. Annak érdekében, hogy ezt a kampányt még a szoftverszabadalmakra vonatkozó politikai döntéshozatal fázisában végre lehessen hajtani, Müller úr ideiglenesen félbeszakította saját szoftverfejlesztési projektjét. A függőben lévő projekt eredménye egy új és innovatív számítógépes játék lesz. Ez a legnagyobb program, amit Müller úr valaha is fejlesztett, és már várja a projekt folytatását, remélhetőleg azután, hogy az EU nem engedélyezi a szoftverszabadalmak használatát. A kampánymenedzsert a következő e-mail címen érheti el: CampaignManager@NoSoftwarePatents.com. Ha angolul, németül vagy spanyolul ír neki, akkor ő a használt nyelven fog válaszolni Önnek. Levelét franciául vagy olaszul is írhatja, azonban ebben az esetben határozza meg, hogy a választ angol, német vagy spanyol nyelven szeretné-e megkapni. Ha nem határoz meg nyelvet, akkor a választ angolul fogja megkapni.
|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||