Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

Burjánzó szabadalmak

A szabadalmak a mennyiségről szólnak, és sokkal kevésbé a minőségről. A szabadalmak akkor a legértékesebbek, ha valaki annyival rendelkezik, hogy azt másnak már nem lehet nyomon követnie.
Elterjedt tévhit, hogy a szabadalmakat a zseniális találmányokra adják. Még a „szabadalmi maffia” is elismeri, hogy a szabadalmak már nem a kiemelkedő eredményeket védik. Manapság a kis semmiségeket szabadalmaztatják. Például a Siemens 50 000 szabadalommal rendelkezik. Ki van zárva, hogy ezek mindegyike zseniális találmány lenne.

A szabadalmak tömeges elszaporodása globális probléma. A világban 4 millió szabadalom van bejegyezve, és minden évben újabb 700 000 szabadalmi kérvényt nyújtanak be. Egyedül az Európai Szabadalmi Hivatal százötvenezernél több szabadalmi kérvényt kap évente. Az esetek több mint felében a szabadalmat meg is adják. A szoftverszabadalmak jelentik a leginkább gyarapodó területet.


Az Európai Szabadalmi Hivatalhoz
benyújtott szabadalmak száma

Minél több a szabadalom, annál több a probléma. A megadott szabadalmak és kérelmek növekvő száma jó hír lenne, ha ezek tényleges fejlesztést takarnának. Ezzel szemben ezek a számok az Európai Szabadalmi Hivatal egyre süllyedő színvonalát mutatják. Sajnálatos módon ezek a szabadalmak mind egy-egy fegyvert jelentenek, és sok közülük olyan emberek és vállalatok kezében van, akik semmi jót nem forgatnak fejükben.

Ide kattintva megtudhatja, a szabadalmak miért emlékeztetnek a hidegháborúra.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska