Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

Befektetési kockázatok

A szoftverszabadalmak többféle kockázatot is jelentenek a szoftverfejlesztésbe és szoftvercégekbe befektetni kívánók számára: magasabb alaptőke szükséges, felhígulhat a részvények értéke és esetleg teljesen bele is bukhatnak.
Szoftvervállalatok esetén a legjövedelmezőbb befektetések a szerzői jogi, és nem a szabadalmi törvénynek tulajdoníthatók. A befektetők vagyonokat kerestek olyan vállalatokkal, mint a Microsoft, az SAP, az Oracle és sok egyéb; abban az időszakban, amikor még nem is léteztek szoftverszabadalmak. Leginkább egy versenyképes piacon tudnak fejlődést mutatni a vállalatok, nem pedig olyan piacon, ahol néhány szabadalmi szuperhatalommal bíró cégből álló kartell kizárja versenytársait a szabadalmi rendszer segítségével.

A legnagyobb befektetőknek a szabadalmi rendszer túlságosan lassú. A tőkebefektető vállalkozók befektetéseiket csak néhány évig akarják birtokolni. Ha egy vállalat most elindít egy szabadalmi eljárást, akkor kétséges, hogy a szabadalmi hivatal engedélyezi-e egyáltalán a szabadalmat, mire a tőkebefektető már ki is vonult a befektetésből. Más területeken, például a biotechnológiában, a tőkebefektetők a szabadalmakra mint a befektetés nélkülözhetetlen követelményére tekintenek. A szoftverbefektetéseknél viszont nem így van.

„A szabadalomvédelem miatt felépített szabadalmi portfólió nem minden esetben nyújt védelmet.”
Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága
A szoftveres befektetések vonzerejét a viszonylag alacsony alaptőke mértéke adja. Ezt a szoftverszabadalmak járulékos költségekkel és kockázatokkal növelik meg, feleslegesen. Egy európai szabadalom költsége (kb. 30 ezer euró) még egy tőkével megtámogatott cég beindításához is túl magas, főleg mivel esetleg több szabadalomra is szükség lehet. További pénzügyi erőforrásokat is igényelhet, ha a versenytársak szabadalomsértési követeléseit is el kell hárítani. Ez a szabadalomvédelmi költség egyetlen esetnél is könnyen lehet több százezer euró vagy akár több millió is.

A szabadalmakon nyerészkedők felhígítják a részvények értékét, ezzel csökkentik a befektetők számára megtérülő összegeket. Valahányszor egy termék nélküli, kispályás svindler vagy az IBM vagy a Microsoft egy új céghez fordul, és leveszi a százalékát a bevételekből, a befektetés megtérülése csökken. Csak néhány szabadalmakon nyerészkedő kell ahhoz, hogy egy vonzó befektetési lehetőség sokkal kevésbé vonzóvá váljon.

Legrosszabb esetben egy szoftvercégbe befektetett tőke teljes egészében elveszhet szabadalmi problémák miatt. Egyetlen szoftverszabadalom is kigolyózhat egy egész szoftvercéget az üzletből. Ha a szóban forgó szabadalom nagyon általános vagy a szoftvertermék alapját képező működési módra vonatkozik, akkor a szabadalom érvényesítése azt eredményezheti, hogy a termék eladhatatlan lesz. Ha egy induló cég olyan szabadalommal kapcsolatos pereskedésbe bonyolódik, amely kérdésessé teszi a túlélését, akkor hamar elveszítheti üzleti partnereit és ügyfeleit. Következésképp a befektetők elveszítik a pénzüket.

Kattintson ide, és olvassa el, miért fogják vissza a szabadalmak az innovációt.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska