Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

Törvényjavaslatok

Az EU intézményei közötti szokásos oda-vissza adogatás során ez idáig három különböző, szoftverszabadalmakra vonatkozó irányelvjavaslat született. Ezek közül az első és a harmadik engedélyezné a szoftverszabadalmakat, a második pedig nem.
2002. február 20-án az Európai Bizottság ismertette eredeti előterjesztését, amellyel legalizálná a szoftverszabadalmakat az EU-ban. Első ránézésre úgy tűnt, hogy az „irányelv a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmaztathatóságáról” című előterjesztés kizárólag a szoftverrel vezérelt technikai újításokra engedélyezné a szabadalmakat, a szoftverrel kapcsolatos elgondolásokra nem. Azonban az előterjesztés nem tett különbséget a józan ész és a tisztán programlogika által létrehozott technikai újítások között. Szándékos volt ez, mivel az volt a cél, hogy engedélyezzék a szoftverszabadalmakat, anélkül hogy ezt elismernék.

2003. szeptember 24-én az Európai Parlament különféle módosításokat nyújtott be, amelyek a szoftverszabadalmak tekintetében 180 fokos fordulatot jelentettek az eredeti Európai Bizottsági előterjesztéshez képest. Az alapvető különbség az volt, hogy az Európai Parlament döntése értelmében teljesen érthetően megfogalmazzák, mit takar a „technikai” újítás fogalma a szabadalmi törvények esetében, és mit nem. Példának okáért az adatfeldolgozást kifejezetten kivették a „technikai” fogalom definíciójából, viszont a természeti erők befolyásolását a szabadalmaztathatóság követelményéve tették.

Az Európai Parlament ezen előterjesztése nem azt jelenti, hogy semmilyen szoftvert nem lehet szabadalmaztatni. Egyszerűen csak korlátozza a szabadalmaztathatóság körét azokra a szoftveres elgondolásokra, amelyek jelentős hatással bírnak a való világra. Az Európai Szabadalmi Hivatal tehát ezek után nem állíthatta, hogy a folyamatjelzőnek „technikai hatása” van, mert hatékonyabban használja ki a számítógép képernyőjét. Egy virtuális bevásárlókosár nem számítható technikai újításnak, csak azért, mert néhány számítógép egymással kommunikál. Viszont egy számítógéppel vezérelt fékrendszer egy autóban továbbra is szabadalmaztatható maradna, ha valóban jobb fékrendszer lenne, mivel egy autó lefékezéséhez szükség van a természeti erők befolyásolására. Ezen felül az autó fékrendszerének szoftverét minden esetben – az esetleges szabadalmaztathatóság mellett – védi a szerzői jogi törvény.

Az Európai Parlament tulajdonképpen egy nagyon jól megfogalmazott kompromisszummal állt elő. A szokványos számítógépes szoftverek készítői és felhasználói biztonságban lennének a szabadalomsértési követelésektől. Egy programozó, aki programot készít, tudhatná, hogy bármit is ír, az csak az ő tulajdona lenne. Mindazonáltal a valódi technikai újdonságok továbbra is szabadalmaztathatók lennének, legalábbis, ha a természeti erőket érintik.

2004. május 18-án az Európai Unió Tanácsa „politikai megegyezést” hirdetett ki az irányelv egy másik változatával kapcsolatban, amely igen hasonló az Európai Bizottság változatához, és nem tükrözi az Európai Parlament akaratát. Valójában az Európai Unió Tanácsa még tovább ment az Európai Bizottságnál, az úgynevezett „programokkal kapcsolatos jogigények” ügyében. Az Európai Unió Tanácsa szoftverszabadalmi munkacsoportjában a legtöbb ember a szabadalmi rendszerben dolgozik, ezért érthető, ha ők a szabadalmaztathatóság kiterjesztését, és nem korlátozását szeretnék elérni. A 2004. május 18-i politikai megegyezésen a javaslatot egyelőre nem fogadta el hivatalosan az Európai Unió Tanácsa. 2004. május 18-án nem történt hivatalos szavazás. Sőt, még ha az Európai Unió Tanácsa el is fogadná a javaslatot, az nem lépne érvénybe, hanem előbb visszakerülne az Európai Parlamenthez.

Ha további részletekre is kíváncsi a különféle törvényjavaslatokkal és a jogi jelentésükkel kapcsolatban, akkor van egy javaslatunk. Az FFII (Foundation for a Free Information Infrastructure – Szabad Információs Infrastruktúráért Alapítvány) szoftverszabadalmi kritikusai több írást is publikáltak, amelyek a törvényjavaslatok specifikus kérdéseit taglalják.

Kattintson ide, és olvassa el, mi a szerepe az EU egyes tagállamainak a törvényhozási eljárásban.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska