A politikai palettán találunk olyanokat, akik
szorgalmazzák és olyanokat is, akik ellenzik a
szoftverszabadalmakat. Az egyetlen közös vonásuk: mind azt
állítják, hogy nem akarnak szoftverszabadalmakat.
Néhányan ezt mondják, de közben nem ennek
megfelelően cselekszenek.
A középen és tőlük jobba vagy
balra elhelyezkedő politikusok is megértették, hogy
Európának nem jók a szoftverszabadalmak.
De vannak a politikai paletta minden részén olyan
politikusok, akik még vagy nem értették meg a
szoftverszabadalmakat, vagy túl közel állnak azokhoz, akik
szoftverszabadalmakat szeretnének.
Még
az egyes politikai pártokon belül sem teljes az egyetértés
a szoftverszabadalmak kérdésében.
A német vörös-zöld koalíciós kormány
támogatta a szoftverszabadalmakat 2004. május 18-án, az EU
Bizottságban, míg München városa, ahol szintén
az előbbi két párt van hatalmon, kevesebb mint három
hónappal később, határozottan a szoftverszabadalmak
ellen foglalt állást.
Sokan úgy gondolják,
hogy a baloldal ellenzi a szoftverszabadalmakat,
de ez így nem igaz.
A 2003. szeptember 24-i
Európai Parlamenti szavazáson csak tekintélyes
számú konzervatív politikus
közreműködésével jöhetett létre az az
abszolút többség, amely ellenezte a szoftverszabadalmakat.
Továbbá, két jobbközép kormány, az
ausztriai és az olasz, nem támogatta a szoftverszabadalmak
legalizálását 2004. május 18-án, az
Európai Unió Tanácsának ülésén.
Igazából
egy politikai párt sem támogathatja a szoftverszabadalmakat
anélkül, hogy megsértené saját elveit.
A világon egyetlen politikai párt sem támogathatja a
monopolistákat a kis és középvállalatok,
illetve a közemberek rovására. Túlontúl
kevés szabadalmi ügyvéd és bürokrata van ahhoz,
hogy párt képviselje őket. A konzervatív
pártok nem támogathatják a szoftverszabadalmakat
anélkül, hogy megkárosítanák
leghűségesebb támogatóikat: a kis- és
középvállalkozások
tulajdonosait. A szociáldemokraták nem
támogathatják a szoftverszabadalmakat anélkül, hogy
munkahelyeket áldoznának fel csak azért, hogy a gazdagok
még gazdagabbak legyenek. A liberálisok nem
támogathatják a szoftverszabadalmakat anélkül, hogy
veszélyeztetnék az információ és a
kommunikáció szabadságát. Ha egy politikus
szoftverszabadalmakat akar, akkor vagy nem érti miről van
szó, vagy rövid távon gondolkodik, és saját
hasznát előtérbe helyezve nagy ipari lobbik
cinkostársa lesz.
Ezen
a weblapon információt talál azzal kapcsolatban, hogy az
egyes Európai politikai pártok mit mondanak és cselekszenek
a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban.
Mivel a szavazóiknak mind azt írták hosszadalmasan és
virágnyelven, hogy ellenzik a szoftverszabadalmakat, biztosítjuk
Önt és e weblap minden látogatóját, hogy itt
pontos információkat talál. Könyörtelenül
leleplezzük a hazugságokat. Ha egy politikai párt
ellenünk dolgozik, akkor erről jogunk van tudni. Látogassa
gyakran fórumoldalainkat, mert ott fogjuk közzé tenni a
legfrissebb információkat a politikusok és pártjaik
szoftverszabadalmakkal kapcsolatos állításairól
és cselekedeteiről.
Kattintson ide, és olvassa
el az egyes intézmények szerepét a
törvényhozás folyamatában.