Sok nagyvállalat állítja, hogy
azért van szükségük a szabadalmakra, mert
különben az általuk fejlesztett szoftver nem lenne
védve. Ez rossz érv, mert a védelemnek több
más formája is rendelkezésre áll.
Először is a szoftvert szerzői jog
védi.
Ez igaz a személyi
számítógépeken futó szoftverekre, de a
műszaki cikkekben beágyazottan futó szoftverekre is. Ha egy
vállalat azt állítja, hogy a szoftverét jogilag nem
védené semmi, ha nem lennének szabadalmak, akkor ez
közönséges hazugság. Ha azt állítja, hogy
a szerzői jogi védelem nem elégséges, az megint csak
nem igaz, mert a legnagyobb szoftvercégek mind a szerzői jognak
köszönhetik azt, amit elértek.
A
szoftver forráskódjának titokban tartása a nagy
számítógépprogramok összetettsége miatt
szintén egyfajta védelem.
Nem kötelező
közzétenni a szoftver forráskódját. Egyesek
önként megteszik ezt, de ezek a nyílt forrású
fejlesztők amúgy is a szoftverszabadalmak ellen vannak. A forráskód
nélkül nagyon nehéz és időigényes
megérteni egy számítógépprogram belső
működését. Ugyanolyan magas szintű – vagy
még magasabb – képzettség szükséges a
forráskód nélküli program elemzéséhez,
mint egy ugyanolyan a funkcionalitású program
nulláról való kifejlesztéséhez.
Gazdasági értelemben tehát nincs értelme ellopni
valaki kódját ilyen körülmények
között.
„A
szoftverfejlesztők többnyire sokkal inkább azt
szeretnék, ha megvédenék őket szabadalmak
tól,
mint hogy a szabadalmak
kal védjék meg őket.”
Christian Cornelssen, FFII
A
szoftver ezen kívül a védhető védjegyek
segítségével is. Egy innovatív
cég az elért eredményei segítségével
növeli jó hírnevét és erősíti a
márkáit. Ez mindig lehetővé teszi a magasabb ár
megszabását a saját termékre, mint amit az
utánzók megszabhatnak. Bár ez nem helyettesítheti
azt a fajta védelmet, amit szerzői jog nyújt, mégis
említésre méltó.
Míg
a szerzői jog bizonyítottan nyerő a szoftverek esetén,
addig a szabadalmi jog előnye a gazdaság
szempontjából nem bizonyított.
Nem kérdés, hogy a szoftveripar a szerzői jog alapján
lett nagyon innovatív és nyereséges. Azonban nem volt
még olyan gazdasági kutatás, amely
egyértelműen kimutatta volna, hogy a szabadalmi jog
előnyös a gazdaság és a társadalom
számára. A legtöbb dologhoz hasonlóan itt is vann=
ak
néhányan, akik jól megélnek a
szabadalmakból, de a legtöbb közgazdász
kétségeit fogalmazza meg azzal kapcsolatban, hogy a rendszer a
köz javát szolgálja-e.
Akik azt mondják, hogy a szoftverek
védelméhez
szükséges a szabadalom, azok általában pénzt
keresnek a szabadalmakkal. Vannak olyan nagyvállalatok,
amelyeket „szabadalommániások” vezetnek, de sok
szervezetben csak a szabadalmi osztály hangsúlyozza a
szoftverszabadalmak szükségességét. Azért
mondják, hogy a szerzői jog nem elégséges
védelem, mert az semmilyen vagy sokkal kevesebb lehetőséget
jelent a számukra.
A
szoftverfejlesztők azt szeretnék, hogy védjék meg
őket a szabadalmaktól, és nem azt, hogy szabadalmakkal
védjék meg őket.
A szoftverfejlesztők
túlnyomó többsége hallani sem akar a szabadalmi
rendszerről. Számukra a szabadalmi rendszerrel járó
nyilvánvaló kockázat és költség akkora
negatívum, hogy a lehetséges előnyöknek semmilyen
gyakorlati jelentősége nincs.
Kattintson
ide, és olvassa el, hogy mit hazudnak arról, hogy a kis-
és középvállalatok a nagyvállalatok ellen
használhatják a szoftverszabadalmakat.