Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

Az információ szabadsága

Veszélyben az információ és a kommunikáció szabadsága. A kommunikációt lehetővé tevő technológia egyre inkább szoftvereken alapszik, és vannak, akik át akarják venni felettük az ellenőrzést agresszív szabadalmi törekvésekkel.
Az internetnek közel sem lett volna ilyen sikere, ha az alapvető elemei és szabványai szabadalmaztatva lettek volna. Ez az elterjedt nézet, és nemrégiben Tim Berners-Lee, a World Wide Web kifejlesztője is így nyilatkozott. Hosszú ideig íratlan szabály volt, hogy a hivatalos internetes szabványok nem lehetnek szabadalmazottak.

Mostanában pár nagyvállalat megpróbál szabadalmazott technológiákat általános szabványokká tenni. Most próbálnak „élni a lehetőséggel”, amelyről legutóbb lemaradtak. Például több vitatott kérdés is felmerül a levélszemét ellenes Sender ID (küldőazonosító) Microsoft által birtokolt szabadalmairól és arról, hogy a Microsoft milyen feltételek szerint fog licencet adni ezekre a szabadalmakra. A Microsoft eredeti licencjavaslatát többen is a nyílt forráskódú szoftverek elleni támadásnak tartják. Ezen felül a Microsoft és az SAP kilépett az ENSZ CEFACT (Centre for Trade Facilitation and Electronic Business – Kereskedelmet megkönnyítő és elektronikus üzleti központ) szervezetéből, mert annak más tagjai nem fogadták el a javaslatukat, miszerint szabadalmazott technológiákat akartak szabványként bevezetni.

„Egyszerűen arról volt szó, hogy ha a tulajdonom lett volna a technológia, és teljes irányítással rendelkeztem volna felette, akkor soha nem terjedt volna el. A webet nyílt rendszerré tevő döntés szükséges volt ahhoz, hogy az általánosan elterjedt legyen. Nem lehet valamit univerzálisan elterjeszteni, és egyben felette az ellenőrzést is gyakorolni.”
Tim Berners-Lee, a World Wide Web létrehozója
2004 áprilisában a Microsoft és a Time Warner együttes= en megszerezték a ContentGuard nevű céget, és később az Európai Unió vizsgálatot indított. Mindez azért történt, mert a ContentGuard nagyon jelentős, a digitális jogkezeléssel (DRM) kapcsolatos szabadalmakat birtokol. A DRM azokat a módszereket jelenti, ahogyan a különböző tartalmak (például zenék vagy filmek) kiadói szabályozhatják az adott tartalom terjesztését, és biztosíthatják maguknak a bevételt. Ha a világ legnagyobb szoftvercége és a legnagyobb médiakonglomerátuma létfontosságú szabadalmakat birtokol ezen a területen, annak katasztrofális hatásai lehetnek a teljes médiaiparra nézve.

A szoftverszabadalmak negatívan hatnak az információ és a kommunikáció szabadságára. Nem lesz korlátozva a szabad véleménynyilvánítás, de ami következni fog, az gyakorlatilag ugyanolyan rossz lesz. Nagyvállalatok kis csoportja fog kizárólagosan rendelkezni a jövőbeli kommunikációs szabványok felett, és meg fogja határozni, milyen tartalmak küldhetők ezekkel az új médiatechnológiákkal. Meglehetősen valószínű, hogy a kommunikációs technológiákat birtokló kartell szoros szövetséget köt a tartalmat szállító médiacégekkel. És végül számunkra alig maradnak lehetőségek, megszűnik a szabad választás.

Természetesen a régi, szabadalommal nem védett technológiák szabadok maradnak, csak éppen elavulnak. Évek múlva az internetes technológiák már sokkal előbbre fognak járni fejlettségben, mint most. Később is megmarad az interneten az információ és a kommunikáció szabadsága, ahogy most is megvan, de egyre több olyan izgalmas technológia fog feltűnni, amelyeket pár cég birtokol.

Kattintson ide, és olvassa el, hogy a szoftverszabadalmaknak miért vannak negatív hatásai a munkaerőpiacra és az információtechnológiai iparágon felül a teljes gazdaságra.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska