Zsarolás

Három elkülöníthető csoport akar védelmi pénz kipréselni a szoftveriparból: a szabadalmi rendszer maga; olyan cégek amelyek üzleti céljuk az, hogy pereket termeljenek, nem termékeket; és a nagyvállalatok.

A „szabadalmi maffia” a valós világban előforduló zsaroláshoz meghökkentően közeli módszerekkel erőszakol ki védelmi pénzt. Ha egy bűnbanda pénzt akar kierőszakolni egy étteremtulajdonostól, elküldenek valakit a tulajhoz, aki elmagyarázza, hogy mennyire „szüksége van” a védelemre. Ha a tulaj nem érti meg az üzenetet, a banda elküld más bűnözőket, akik lerombolják az éttermet. Ezzel bizonyítják, hogy igenis szükség van a védelemre. Nincs semmi gond azzal, ha valaki biztonsági szolgáltatásokat árul, az a gusztustalan, ha valaki létrehoz egy problémát, csupán azért, hogy eladhassa a „megoldást”.

Egyes szabadalmi jogászok azt mondják, hogy a vállalatok egyszerűen fordítsák erőforrásaik egy részét, pl. a haszon 10%-át, szabadalmi védelemre. Amit nem mondanak el, az az, hogy van egy jobb megoldás: szüntessük meg egy az egyben ezeket a költségeket. Lehet, hogy a szabadalmi rendszer néhány (elenyészően kevés) esetben elfogadható, de nincs értelme kiterjeszteni a szoftverekre, amelyeket már így is remekül véd a szerzői jog. És a világnak biztosan nincs szüksége arra a több millió szabadalomra, amely ma érvényben van. A kevesebb több lenne.

Egyes cégeknek az a kizárólagos vagy elsődleges üzleti tevékenységük, hogy a gazdaság fennmaradó részének terhére érvényesítik szabadalmaikat. Másképp megfogalmazva: szabadalmi pereket állítanak elő, termékek helyett. Az Eolas a címlapokra került, amikor első körben a bíróság ítélete kötelezte a Microsoftot, hogy kb. 500 millió eurós kártérítést fizessen az egy személyes cégnek. Vannak mások is, akik a szabadalmakból akarnak nyerészkedni: azok a cégek, amelyeknek maradt néhány szabadalmuk a dicsőbb múltból. Híres példa erre a Unisys, amely nagyon jelentős IT cég volt, de elvesztette fontosságát. A jogi osztályuk, amely a GIF fájlformátumhoz kapcsolódó szabadalmakon ücsörgött, túltett a vállalat kereskedőin, már ami a újonnan szerzett üzleteket illeti.

Komoly aggodalomra ad okot, az hogy észrevehetően kialakulóban van egy iparág, amely a szabadalmi nyerészkedésre épül. Az Acaciaval és a Forgenttel a világon már két olyan, tőzsdén jegyzett, több tíz milliós tőkével rendelkező cég is van, amely bevétele nagy részét a szabadalmak érvényesítéséből szerzi. Az Acacia kizárólag azzal foglalkozik, hogy megszerzi a szabadalmakat, majd áruba bocsátja ezeket. A Forgentnek van üzleti érdekeltsége szoftverkiadásban is, de bevételének 90%-a szabadalmak érvényesítéséből ered. A Forgent elsődleges szabadalma egy a JPG fájlformátummal kapcsolatos technológiához kapcsolódik.

Ezek a cégek nem csak a szoftverfejlesztők ellen játsszák ki a szabadalmakat, hanem a felhasználók ellen is. Például az Acacia egyik kezdeményezése nyomán minden amerikai egyetemnek, amely távoktatási tananyagát interneten keresztül sugárzott videoanyaggal egészíti ki, fizetnie kellett volna 5000 dollárt.

Ezzel az elképzeléssel nem is lenne semmi baj, ha ezek a cégek jelentős újítók lennének, és megkímélnének másokat attól, hogy újra fel kelljen találniuk a kereket. Sajnos, nem ez a helyzet. A cégeknek csak azért kell fizetniük ezeknek a nyerészkedőknek és zsarolóknak, mert ők jegyeztettek be először egy adott ötletet. A szabadalom annál többet ér a nyerészkedőknek és zsarolóknak, minél általánosabb. De ha túl általános dologról van szó, akkor nem lenne szabad szabadalmi oltalom alá helyezni. A játékot tehát úgy játsszák, hogy a szabadalmi jogászok hosszadalmas leírásokat készítenek egyszerű ötletekről, méghozzá úgy, hogy az általános és triviális dolgok is forradalmian újnak tűnjenek a szabadalmat elbíráló számára. Néha egy tucat vagy még több oldalon keresztül taglalt szabadalmat egyetlen kódsorral „meg lehet sérteni”.

Kattintson ide, és olvassa el, hogy a szoftverszabadalmak miért jelentenek kockázatot, és ezáltal miért vetik vissza a befektetéseket.