Ha valaki kirabol minket és elviszi a
pénzünket, az éppen elég baj. Ennél már
csak az a rosszabb, ha elhiteti velünk, hogy ez tulajdonképpen
jó nekünk. Egyesek azok közül, akik a kis- és
középvállalkozások ellen akarják
felhasználni a szabadalmakat pont ezt teszik.
Nem kérdéses, hogy sok kis- és
középvállalkozásnak (KKV-nak) fejtörést
okoznak a szoftverszabadalmak.
A brüsszeli
székhelyű CEA-PME, egy 19 országot képviselő, 22
KKV egyesületet tömörítő szervezet kritizálja
a legelhivatottabban a szoftverszabadalmakat. Az FFII-t, amely jelenleg a
szoftverszabadalmak ellen legaktívabban lobbizó csoport
Európában, több ezer cég és
vállalkozó támogatja. A Német
Szövetségi Gazdasági és Munkaügyi
Minisztérium által kiadott szoftverszabadalmakkal kapcsolatos
kérdőívre közelítőleg 1000 kis- és
középvállalkozás reagált 10 nap alatt, annak
ellenére, hogy csak körülbelül 100 válaszra
számítottak.
Álszentség,
amikor egyes nagyvállalatok szorgalmazzák a
szoftverszabadalmakat, majd azt mondják, hogy ezzel a KKV-k is
jól járnak.
A KKV-k hallathatják a
saját hangjukat. Nincs arra szükségük, hogy a
nagyvállalatok a nevükben nyilatkozzanak – és erre nem
is hatalmazták fel őket. Ugyanígy a szabadalmi rendszer
résztvevői, ide értve a szabadalmi ügyekkel
foglalkozó ügyvédeket, sem képviselhetik a KKV-kat
ebben az vitában. Túl sok érdekük fűződik a
szabadalmakhoz, hiszen ezekből élnek.
„Sok
globális piacon működő nagyvállalat, ide
értve néhány Európai vállalatot is,
támogatja a szoftverszabadalmi rendszert. A legtöbb
kisvállalkozás azonban határozottan ellenzi azt.”
PriceWaterhouseCoopers
A
KKV-k csak úgy húzhatnak hasznot a szoftverszabadalmakból,
ha szabadalomüzérkedésbe fognak.
Ha egy
cégnek nincs terméke a piacon, vagy nagyon speciális
termékei vannak, amelyek ahhoz az egy szoftverszabadalomhoz
kötődnek amivel rendelkezik, akkor van esélye arra, hogy
szabadalmi jogait érvényesítse nagyvállalatokkal
szemben. De minden más esetben, a KKV-k számára
hátrányt jelent a szabadalmi rendszer. Míg a nagy
cégek megengedhetik maguknak, hogy naponta akár több
szabadalmi kérvényt is beadjanak, a KKV-k a termékek
fejlesztésére fordítják erőforrásaikat.
A KKV-k nem engedhetik meg maguknak, hogy túl sok időt vonjanak el
a fejlesztéstől, olyan dolgok miatt, mint a szabadalmi
kérvények írása és benyújtása.
Öngyilkossággal
érne fel, ha egy termékei eladásából
élő KKV szabadalmi kérdés kapcsán beperelne
egy nagyvállalatot.
Vegyünk példának
egy céget. Egy termékük van, a termék 300 000
kódsorból áll. Ez tekintélyes
mennyiségű kód, de nem kivételesen hatalmas
programról van szó. Sok program van, amely több
millió kódsorból áll. Nos, ha ez a cég be
akarná perelni az IBM-et egy szabadalommal kapcsolatban,
először meg kéne győződjön arról, hogy a
saját (300 000 soros) kódja nem sért egyetlen IBM
szabadalmat sem. Ehhez össze kell hasonlítaniuk a 300 000
kódsort az IBM 40 000 szabadalmával. Minden szabadalom
leírása több oldalas és szövegezése
nagyon elvont, a feladat tehát egyszerűen megoldhatatlan.
Tehát a kisvállalkozás meg sem próbálhatja.
Ha mégis megpróbálja, akkor az IBM gyorsan rá fogja
ébreszteni a kisebb játékost arra, hogy a szabadalmi
rendszerben az erő diktál.
Kattintson
ide, és olvasson arról a hazugságról, miszerint az
EU szoftverszabadalmakról szóló irányelve
szankcionálná az ESZH gyakorlatát.