Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

A webáruház példája

Az Európai Szabadalmi Hivatal minden jogalap nélkül jóváhagyott körülbelül 30000 szoftverszabadalmat. Ezek némelyike teljesen egyszerű és általános dologra vonatkozik.
Vannak, akik a szoftverszabadalmakat aknamezőhöz hasonlítják: Akárhová megyünk, ráléphetünk egy aknára, ami megöl. Tényleg minden képzeletet felülmúl, hogy milyen alapvető ötleteket szabadalmaztattak már le. Gyakorlatilag semmit sem csinálhat a számítógépével vagy az interneten, hogy ne „sértene meg” egy csomó szabadalmat.

A probléma legmeggyőzőbb bemutatása az FFII nevéhez fűződik. A Szabad Információs Infrastruktúráért Alapítvány (Foundation for a Free Information Infrastructure, FFII) elkészítette egy tipikusnak mondható webáruház képét. A képzeletbeli webáruház 20 olyan szoftverszabadalmat „sért meg”, amelyeket az Európai Szabadalmi Hivatal már bejegyzett. Most már a politikusokon a sor, hogy ezeket az abszurd szabadalmakat engedik-e törvényerőre jutni vagy sem.


Kattintson a képre a részletekért.

Kattintson ide, és olvassa el, hogy miért szoríthatja ki a piacról az egész webáruházat a 20 szabadalom tulajdonosai közül bárki.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska