A szoftverszabadalmak többféle kockázatot
is jelentenek a szoftverfejlesztésbe és szoftvercégekbe
befektetni kívánók számára: magasabb
alaptőke szükséges, felhígulhat a részvények
értéke és esetleg teljesen bele is bukhatnak.
Szoftvervállalatok esetén a
legjövedelmezőbb befektetések a szerzői jogi, és
nem a szabadalmi törvénynek tulajdoníthatók.
A befektetők vagyonokat kerestek olyan vállalatokkal, mint
a Microsoft, az SAP, az Oracle és sok egyéb; abban az
időszakban, amikor még nem is léteztek szoftverszabadalmak.
Leginkább egy versenyképes piacon tudnak fejlődést
mutatni a vállalatok, nem pedig olyan piacon, ahol néhány
szabadalmi szuperhatalommal bíró cégből
álló kartell kizárja versenytársait a szabadalmi
rendszer segítségével.
A
legnagyobb befektetőknek a szabadalmi rendszer túlságosan
lassú.
A tőkebefektető
vállalkozók befektetéseiket csak néhány
évig akarják birtokolni. Ha egy vállalat most
elindít egy szabadalmi eljárást, akkor
kétséges, hogy a szabadalmi hivatal engedélyezi-e
egyáltalán a szabadalmat, mire a tőkebefektető már
ki is vonult a befektetésből. Más területeken,
például a biotechnológiában, a
tőkebefektetők a szabadalmakra mint a befektetés
nélkülözhetetlen követelményére tekintenek.
A szoftverbefektetéseknél viszont nem így van.
„A
szabadalomvédelem miatt felépített szabadalmi
portfólió nem minden esetben nyújt védelmet.”
Az USA
Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága
A
szoftveres befektetések vonzerejét a viszonylag alacsony
alaptőke mértéke adja.
Ezt a
szoftverszabadalmak járulékos költségekkel
és
kockázatokkal növelik meg, feleslegesen. Egy európai
szabadalom költsége (kb. 30 ezer euró) még egy
tőkével megtámogatott cég
beindításához is túl magas, főleg mivel
esetleg több szabadalomra is szükség lehet. További
pénzügyi erőforrásokat is igényelhet, ha a
versenytársak szabadalomsértési követeléseit
is el kell hárítani. Ez a szabadalomvédelmi
költség egyetlen esetnél is könnyen lehet több
százezer euró vagy akár több millió is.
A
szabadalmakon nyerészkedők felhígítják a
részvények értékét, ezzel csökkentik a
befektetők számára megtérülő
összegeket.
Valahányszor egy termék
nélküli, kispályás svindler vagy az IBM vagy a
Microsoft egy új céghez fordul, és leveszi a
százalékát a bevételekből, a befektetés
megtérülése csökken. Csak néhány
szabadalmakon nyerészkedő kell ahhoz, hogy egy vonzó
befektetési lehetőség sokkal kevésbé
vonzóvá váljon.
Legrosszabb
esetben egy szoftvercégbe befektetett tőke teljes
egészében elveszhet szabadalmi
problémák miatt.
Egyetlen szoftverszabadalom is kigolyózhat
egy egész szoftvercéget
az üzletből. Ha a szóban forgó szabadalom nagyon
általános vagy a szoftvertermék alapját
képező működési módra vonatkozik,
akkor a
szabadalom érvényesítése azt
eredményezheti,
hogy a termék eladhatatlan lesz. Ha egy induló cég
olyan
szabadalommal kapcsolatos pereskedésbe bonyolódik, amely
kérdésessé teszi a
túlélését,
akkor hamar elveszítheti üzleti partnereit és
ügyfeleit. Következésképp a befektetők
elveszítik a pénzüket.
Kattintson
ide, és olvassa el, miért fogják vissza a szabadalmak az
innovációt.