Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

Terjessze az információkat

A szoftverszabadalmak elleni harc legfontosabb eleme, hogy minél több embert tájékoztassunk a problémáról.
Sokkal több ember fogja megérteni a problémát, ha hallanak róla. Természetesen a szoftverszabadalmak kérdése sohasem lesz olyan széles körben beszédtéma, mint az adórendszer vagy az iraki háború. Azonban a szoftverszabadalmak következményei hatással vannak mindenkire, és együtt sokkal több emberrel értethetjük meg ezt.

Fektesse a hangsúlyt szoftverszabadalmak következményeire. Ha túl sokat beszél a szoftverek szabadalmaztathatóságának filozófiai aspektusairól, akkor az emberek nem fogják érteni, hacsak nem maguk is programozók. Ha belemegy a törvényhozási folyamat részleteibe, csak nagyon kevesen fogják tudni követni. Mondanivalójának központjában az legyen, amit mindenki megért, például hogy a nagy világcégek a szoftverszabadalmak segítségével akarják uralni a szoftverpiacot.

Értesse meg az emberekkel, hogy ez rájuk is hatással van. Mutassa meg, hogy a szoftverek mindenhol jelen vannak. Nem csak a számítógépeken futnak, hanem ott vannak a mobiltelefonokban és a modern tévékészülékekben is. Sokszor fizetünk úgy szoftverért, hogy nem is tudunk róla, mert valami másnak a részeként adják el. A szoftveripar kulcsfontosságú, és ha a szoftverek drágulnak, a gépkocsi-biztosítástól a reggeli kifliig minden megdrágulhat. Ezt a legtöbb ember megérti.

Emelje ki a tényt, hogy Európa részéről felelőtlenség lenne a saját érdekei ellen törvényt hozni. Az embereknek tudniuk kell, hogy Európa elszalasztaná a történelmi lehetőséget, hogy az információtechnológiáját minden eddiginél jobban függetlenítse a néhány nagy amerikai óriáscégtől. A lehetőség itt van a kezünkben, és nem szabad elszalasztanunk a "szabadalmi maffia" kedvéért.

Ha van idő, szót ejthet még a biztonsági megfontolásokról. A biztonsággal kapcsolatos oldalon részletesen kifejtjük, hogy miért vezetnek a szoftverszabadalmak nem biztonságos szoftverekhez. Ennek következtében a személyes e-maileket, vagy akár a mobiltelefonról küldött SMS-eket is elolvashatja illetéktelen személy. Az on-line bankozáshoz használt jelszó bűnözők kezébe kerülhet. Ilyen dolgok történhetnek csak azért, mert a szoftverszabadalmak megszüntetik a szoftverpiacon a versenyt. Ez nem a fantázia szüleménye. A Berlini Műszaki Egyetem végezett egy felmérést, és kiderült, hogy a szoftverszabadalmak elősegítik a nem biztonságos szoftverek fejlesztését és tömeges elterjesztését.

Természetesen azt is szívesen vesszük, ha minél több ember figyelmét hívja fel erre a webhelyre! Így nem Önre hárul a feladat, hogy mindent elmondjon.

Kattintson ide, és olvassa el, hogy hogyan irányíthatja az embereket erre a webhelyre.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska