Boycott Trend Micro

Kérem, vegye figyelembe, hogy ezen a weboldalon található szövegek jóval azelőtt készültek, hogy az Európai Parlament visszautasította a szoftverszabadalmi direktívát 2005. július 6-án. Egy későbbi időpontban majd frissítjük ennek a webes kampánynak a szövegét.

A legnagyobb hazugság

A „legnagyobb hazugság” az, hogy senki sem ismeri be, hogy szoftverszabadalmakat akar. Ezért senkiben sem lehet megbízni. Egyesek szerint az Európai Szabadalmi Hivatal egy szoftverszabadalmat nem hagyott jóvá – csak 30 ezret.
Nem lesz könnyű bárkit is találni, aki beismerné, hogy szoftverszabadalmakat akar Európában. Ezt mindenki tagadja. Mind azt mondják, hogy „dehogyis, mi nem akarjuk, hogy a szoftver szabadalmaztatható legyen”. Tudják, mennyire negatívak a szoftverszabadalmakkal kapcsolatos amerikai tapasztalatok. Ezért a szabadalmi rendszerben bevezettek egy új, mesterséges fogalmat: „a számítógéppel megvalósított találmányokat”. Azt mondják, a szoftverszabadalmak és a számítógéppel megvalósított találmányok két különböző dolog. Gyakorlati szemszögből tekintve, ez a két fogalom gyakran egymás szinonimája.

A „számítógéppel megvalósított találmány” félrevezető kifejezés, mert úgy hangzik, mint egy valódi technikai újítás, mint például egy számítógéppel vezérelt fékrendszer egy autóban. A valóságban viszont az Európai Szabadalmi Hivatal még a számítógép képernyőjén megjelenő folyamatjelző ötletét is a „számítógéppel megvalósított találmányok” közé sorolta. Hogyan tehették ezt meg? Úgy gondolták, hogy a folyamatjelző jóval hatékonyabban kihasználja a számítógép képernyőjén rendelkezésre álló helyet. A számítógépes monitort technikai eszközökhöz sorolva, a folyamatjelző hirtelen olyan, monitorral kapcsolatos technikai újítássá válik, mint az, amelyik optimalizálja a folyadékkristályos kijelző élességét.

„Bagdadban nincsenek amerikaiak.”
Mohamed Szaid al-Szahaf, iraki tájékoztatási miniszter
Az egész szoftverszabadalmas vita az EU-ban arról szól, hogy érthetően megfogalmazzák-e, mit takar a „technikai” újítás fogalma, és mit nem. Azok, akik szoftverszabadalmakat akarnak birtokolni, nem mondják ki, mit akarnak. Mindössze annyit tesznek, hogy akadályt gördítenek azon megoldások útjába, illetve ellenzik azokat a megoldásokat, amelyek a szabadalmi törvényhozásban biztosítanák az átláthatóságot. Nem a szoftverszabadalmak egy világosan megfogalmazott legalizációját követelik. Ehelyett olyan stratégiailag elhelyezett kiskapukkal rendelkező törvényeket próbálnak keresztülvinni, amelyek szabad utat nyitnak a szoftverszabadalmaknak, és érvényesíthetővé teszik az Európai Szabadalmi Hivatalhoz már beadott, 30 ezer szoftverszabadalmat.

Ezért kell kritikusan szemlélni az olyan bejelentéseket, miszerint csak a „technikai” újításokat akarják szabadalmaztatni. Mindenki ezt állítja. Az alapvető kérdés az, hogy akkor olyan teljesen egyértelmű törvényhozást akarnak-e elérni, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a folyamatjelző nem „technikai” újítás.

Kattintson ide, és olvassa el, mit hazudtak arról, hogy a több szabadalom egyenlő-e a nagyobb innovációval.



Leave a comment on our forum (external)
Apr. 2007: New Patent Proposals: Single EU patent law good for US giants, bad for small EU firms >>
Feb. 2007: EPLA contradicts EU law >>
Jan. 2007: EU Council Presidency - SME call for change in patent policy >>
Dec. 2006: NoSoftwarePatents.com - Forum available again >>
Dec. 2006: Commission's DG Internal Market achieves Worst Lobby Award >>
Dec. 2006: FFII President says current patent system not sustainable >>
Dec. 2006: McCreevy laments unpopular EPLA >>
Nov. 2006: Patent industry writes ICT task force report "on behalf of SMEs"
  >> FFII press release
  >> Techworld article
Nov. 2006: FFII announces the European Patent Conference (EUPACO): "Towards a New European Patent System" >>
Oct. 2006: European Parliament turns around EPLA resolution >>
Mar. 2006: Software patent critics respond to EU Commission's consultation paper on patent policy
  >> FFII press release
  >> Florian Mueller blog
Jan. 2006: EU software patents rear their ugly head again
  >> IDG article
  >> Euractiv article
  >> ZDNet article
Parliament says No to software patents >>
NoSoftwarePatents.com becomes an FFII platform
  >> Press Release
  >> ZDNet article
Creative Commons License 

  Català    Česky    Deutsch    Eesti    English    Ελληνικά    Español    Français    Italiano  
  Latviski    Lietuviškai    Magyar    Nederlands    Polski    Português    Suomi    Svenska